Bepöccent Christopher Nolan a Warner és az HBO Max bejelentésén
A Független Moziszövetség is csalódottságát fejezte ki az üggyel kapcsolatban.
A Független Moziszövetség is csalódottságát fejezte ki az üggyel kapcsolatban.
Az HBO jövő évben Európa-szerte megkezdi az átállást az HBO Max szolgáltatásra – közölte csütörtök este a tévétársaság hazai képviselete. Az is kiderült: jövőre sok film már a mozipremier napjától elérhető lesz.
A Warner Bros. egy remek werkfilmmel segít feldobni a hangulatot a home office-ban.
Jeff Bezos a Warner-birtokot vásárolta meg 165 millió dollárért.
A stúdió leszögezte, hogy a filmnek nem célja a főszereplőt hősként beállítani.
Még nem tudni, valamelyik színész látta-e az incidenst.
Emellett készül egy Joker-eredetfilm is Joaquin Phoenixszel.
Jövő tavasszal futnak neki ismét, egy évvel az eredetileg tervezett időpont után.
A nyárra ígért Tenet bemutatóját törölték, egyelőre új időpont sincs.
Hogy az új filmeknél vállalt kockázat minél kisebb legyen, a világ egyik legnagyobb stúdiója a számítógép segítségét is igénybe veszi majd bizonyos döntések előtt.
A brit lapok úgy tudják, a Warner Brothers stúdiójának munkatársai a legrosszabbtól tartanak.
Nincs hír sérültekről.
A stúdió megerősítette, hogy aláírták a szerződést az Alkonyat sztárjával.
Kevin Tsujihara szerepeket próbált szerezni annak a színésznőnek, akivel viszonya volt.
Igazi kincsesláda a Bolondos dallamok univerzuma, nem is értjük, miért nem dolgozik vele gyakrabban a Warner.
Új szereplőkkel, új családdal és egy új Alffal indítják újra az eredetileg 1986 és 1990 között futó sorozatot. A szőrös, szeretni való űrlényt az eredeti gyártó, a Warner Bros. hozza vissza a nézőknek.
A lakókat zavarta a sok turista, aki a nevezetes felirathoz igyekezett.
Ewan McGregorral folytatódik a Ragyogás című kulthorror.
Egy medvével rövidebb lett Harvey Weinstein vállalata.